A KIMONO, és a HAIKU sorozat pergamenékszereinek formai megújítása vezetett a LÓTUSZ pergamen kollekció elindításához. Az Indiai Lótusz növény szimbolikája gazdag. Főként az óriási levélzet, és a szobrászian plasztikus termés fogott meg. A buddhista hagyományban úgy tartják, a lótusz levele a lélek körforgását szimbolizálja, hiszen tölcsér alakjával felfogja a hajnali harmatcseppet, majd a napfény hatására kinyílva visszagördíti azt a vízbe, ahonnan kiemelkedett. Emiatt használom a pergamenből formált lótuszlevelek rögzítésére a lukszegecseléssel rögzíthető hangsúlyos ezüsttölcséreket.
Sorozatomban kísérletet tettem nagyméretű, nagyon sima és egyszerű geometrikus pergamenékszerek létrehozására, amelyek már-már konstruktivista hatást keltenek. Emellett persze helyet kapnak a részletekben gazdag, aszimmetrikus formák is.
Az ékszereket a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként valósítottam meg.
Király Fanni – ötvös iparművész
2024 Copyright – Minden jog fenntartva.